A túra kiindulópontja a Gösskarspeicher nevű víztározóhoz vezető út sorompó előtti pontja. Nyáron - feltételezhetően a Giessener Hütte nyitvatartási ideje alatt - autóval fel lehet menni a víztározó alatti parkolóig, azonban a mi túránk időpontjában a ház nem volt nyitva, és a sorompón is hatalmas lakat lógott. Amennyiben főszezonban megyünk, 500 méter szintet takaríthatunk meg a felmenetből a fenti parkolással. Minden esetre a track így 1130 méterről indul.

Innen a víztározó érintésével felmegyünk a 2215 méteren található Giessener Hüttéhez. Nekünk eddig 3 órát vett igénybe az út. A Hüttétől az 536-os  Rudolfstadter Weg-en indulunk tovább a sárga útjelző táblák segítségével. Elhaladunk egy tengerszem mellett 2650 méteren, és innen az irányt egyenesen a Steinerne Mannln nevű, a gerincen magasodó két érdekes és eltéveszthetetlen sziklaképződmény felé vesszük. A Hochalmspitze csúcsa ezektől a szikláktól meglehetősen messze, mintegy 1 km-re van, azonban a gerincre itt lehet feljutni. A gerinc előttünk félkörívben magasodik, kezdetben hómező, majd egyre meredekebb sziklák vezetnek ki rá. Ennek a hómezőnek a bal oldalán, a vége felé találjuk meg a drótköteles szakasz kezdetét, melyet egy nagy, messziről is elég jól látható fehér szélű piros pötty jelez. A háztól eddig a pontig mi közel 3,5 órát mentünk, de még gyakorlatilag 2600 méter felett végig hóban mentünk, ami jelentősen lelassította a haladást.

A beszállás kb. 3050 méteren van, innentől a gerinc még 100 méter szint, amit kényelmes nagy sziklákon tehetünk meg, ráadásul a már említett drótkötelek is segítik haladásunkat. Felérve bal felé fordulunk, és innentől a gerincen haladunk végig a csúcsig. Az út nekünk elég lassan ment, majdnem két órát vett igénybe, melyet szintén a nagy hónak köszönhettünk. Ráadásul állandóan le-fel kellett venni a hágóvasat, mert sziklás és havas szakaszok váltogatták egymást. A csúcskereszt előtt még át kell menni egy keskeny gerincen, aztán még egy egész kicsin. Az addigi viszontagságok után már tényleg sok volt, hogy még az utolsó métereken is van egy kis nehézség. A csúcs akkora, hogy kikötöttük magunkat a kereszthez, nehogy a nagy fotózgatásban mellélépjünk.

Lefelé útnak választhatjuk ugyanezt, de a kereszt átellenes oldalán is leereszkedhetünk a Detmolder Graton. Mi ezt az utat követtük. Ez elég meredek, de itt is vannak drótkötelek. Arra fel kell készülni, hogy július előtt ezek egy része még hó alatt van, csakúgy, mint a felmenet során használt drótkötelek is. Erre az esetre jó, ha van kéznél egy darab kötél, mi legalábbis jónak láttuk a meredek, bizonytalan hóval fedett szakaszokon kötéllel jönni lefelé. A gerincről mihelyst tudtunk, leereszkedtünk a Trippkees nevű gleccserre, mert már igencsak későre járt, és ez tűnt a legrövidebb útnak.

Számunkra ez a túra eléggé megerőltető de egyben nagyon élvezetes is volt. Összességében felfelé 2200, lefelé 1100 méter szintet tettünk meg, nehéz, havas-sziklás de izgalmas és szép terepen, mely folytonos hágóvas-cihelődéssel is meg volt spékelve. Nyáron a Giessener Hütte előtti tábla szerint 3,5 óra alatt fel lehet érni a csúcsra.

Az éjszakát a Giessener Hüttében töltöttük, és másnap mentünk le a kocsihoz.