Főoldal

Téry 50 Emléktúra - MTB

Téry 50 MTB Emléktúra - alternatív

Feltöltve: 2010-03-21 12:06:31  |  Feltöltő: bartstein
Téry 50 MTB Emléktúra alternatív útvonalon. 
Kiírás: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=2712
Visszafelé a Királykúti-nyereg érintésével az UVH-ig. 
Táv: ~77km, szint: ~1750 m

Hűvösvölgy - Dömös: ~46km/1330m (Téry 50)   
Dömös - Budapest, UVH: ~31km/457m

Ebben az évben kissé rendhagyóra sikerült a Téry, mivel a Zsíros-hegy után egy DINPI-s parkőr várt ránk a Nagy-szénás előtt. Hosszas eszmecsere - és tekintélyes összegű bírság kilátásba helyezése - után úgy döntöttünk, hogy a szénási EP-t kihagyjuk és a Zsíros-hegyről keresünk egy utat lefelé. Ezen Pilisszentivánra leérve a piros jelzésen tekertünk el a Kopár Csárdáig, majd onnan legurultunk Piliscsabára és itt becsekkoltunk a 4. EP-n.

Piliscsabától Dömösig már végig a kijelölt útvonalon tudtunk haladni, nagyjából a korábbi túrákon megszokott terepviszonyok mellett (kis hó, sok sár). 

(Dömösről vissza Budapestre a Királykúti-nyeregbe visszamászva, majd Dömörkapu és Szentendre felé legurulva jöttünk vissza.)

A jövőre nézve a rendezőségnek négy alternatívája maradt a Téry 50 MTB tekintetében: 
  1. Nem tesz semmit és változatla formában írja ki a jövőben is a túrát, a DINPI-vel történő előzetes egyeztetés nélkül - ez véleményem szerint nem lehet opció, már csak azért sem, mert tudtommal a szervezők felelőssége a túra megrendezéséhez kapcsolódó engedélyek megszerzése. (Épp ezért az indulókra esetlegesen kirótt bírságokat joggal postázhatja bárki tovább a szervezők felé.)
  2. Ideiglenes áthaladási engedélyt kér a DNPI-től a túra napjára, kizárólag az érvényes nevezéssel rendelkező kerékpárosok számára - ideális eset ez lenne, de erre az esély igencsak korlátozott. De az is igaz, hogy a kerékpáros indulók létszáma is igen korlátozott és ellenőrizni is nagyon egyszerű lenne.
  3. Az MTB-s útvonalat megváltoztatja oly módon, hogy az elkerülje a szigorúan védett nagy-szénási területet - ez elfogadható kompromisszum lehet
  4. Nem írja ki a jövőben a kerékpáros távot - nyilvánvalóan a szervezők oldaláról a legkényelmesebb megoldás, remélhetőleg nem ez fog történni
2011. évi Téry 50 infók:

A rendezőség már a rajtnál felhívta a figyelmet, hogy bringával nem szabad felmenni a Nagy-Szénásra, de még az Antónia-árokig sem mehetünk el, mivel már az is a fokozottan védett területre esik. A túra itinerében adtak is alternatív útvonalat, de az értelmetlenül nagyot került volna, így maradtunk a tavalyi megoldásnál és a Zsíros-hegyről a szerpentinen jöttünk le Pilisszentivánra, majd a P-re becsatlakozva mentünk fel a Kopár Csárdáig. A csárdától aszfalton gurultunk le Piliscsabára, ahol a főútról visszacsatlakoztunk a K jelzésre.
Az eddigi legjobb Téry 50 volt, szinte tökéletesek voltak terepviszonyok. Sár csak 1-2 kisebb foltban volt, azok is szinte kizárólag Dobogókő közvetlen környékén. Visszafelé Dömösről a P, illetve a dózerút a Király-kúti-nyeregig szintén kiváló állapotnak örvend, végig jól tekerhető.

 
 
 
Copyright © 2007-2009 Megaweb multimedia  |  Jogi feltételek  |  Kapcsolat