A túra - legalábbis annak gyalogos része - kiindulópontja a Kínai Alaptábor (4900m), melyet Nepáli szervező cégek által biztosított busszal, dzsippel érhetünk el Kathmanduból. Innen az út monoton és hosszú az Előretolt Alaptáborig (5700m). Kezdetben nagyon enyhe emelkedésű földút, melyen végig mehetünk a Középső Táborig. Ez a szakasz 12 km. Egy éjszakát az akklimatizáció megkönnyítése érdekében itt töltünk, máskülönben garantált lenne a hegyibetegség. Következő nap már "csak" 8 km-t kell megtenni. Az első néhányszáz méter után a gleccser szélén lévő köves-sziklás törmelékes dimbes-dombos bokatörős terepen vezet az út végig az Alaptáborig. Nagyon hosszú.

Innen az egyes tábor felé gleccsermorénán teszünk meg 3,5 km-t. Összességében ezen a szakaszon 200 métert emelkedünk, azonban sokkal több szint van benne, mert a morénával együtt állandóan fel-le járkálunk. Eddig az út 2,5-3 óra. Innen nagy ívben balra tekeredünk, és megkezdjük az igazi felfelé mászást a felettünk magasodó köves törmeléklejtőn. Az egyes táborig fennmaradó 500 méteres szintkülönbséget végig ezen az egyenletes, mintegy 40 fokos meredekségű lejtőn küzdjük le. A gerincen átbukva találjuk az egyes tábort immár hóban. A lejtő aljától a táborig kb. 3-4 órára lesz szükségünk.

Az egyes tábortól kezdődik a hó birodalma, így innen jön a magashegyi bakancs és hágóvas időszaka is. Az út többé vagy kevésbé meredek hólejtőn vezet a hegyről fellelhető irodalomban az egyik nehéz részként emlegetett jégfalig. Ez a legkönnyebben átmászható résznél kb. 20 méter magas, eleinte mintegy 75 fokos, majd egyre inkább kilaposodó havas jéglejtő, melyen a feljutást fix kötelek segítik. Ennek tetején (6800m) nyugodt körülmények között liheghetjük ki magunkat, mivel egy több oldalról védett kis pihenőt találunk, mely szükség esetén köztes tábornak is kiválóan alkalmas. Amennyiben mégis ragaszkodnánk az általánosan használt táborhoz, úgy viszont megpróbáltatásaink korántsem értek véget. Egy kb. 300 méter hosszú majdnem vízszintes pihentető szakasz következik, melynek hamarosan meg is lesz a böjtje egy elég brutális, 100 méter körüli meredek hólejtő képében. Ha ezen felküzdöttük magunkat, akkor egy nagy emelkedő bal körrel megkerüljük a köztünk és a tábor között magasodó puklit, és hamarosan (még egy óra) a várva várt látvány, az első sárgálló sátrak képe tárul a szemünk elé. Elértük a kettes tábort (7130m). Ez a szakasz kb. 7 óra mászást igényel.

A hármas táborba vezető út - melyet megfelelő délutáni fényviszonyok esetén az Alaptáborból is kiválóan megfigyelhetünk - egyenesen a csúcs felé vezet, melyet csak egy kis kitérőt jelentő és egy sziklás részt kikerülő bal-jobb S kanyar zavar meg. Az S kijáratánál meg is látjuk a hármas tábort (7520m). Ez a rész 5 óra alatt teljesíthető.

Elérkeztünk az utolsó szakaszhoz, melyet értelmesebb mászók éjfél körül kezdenek meg. Ha ez mégsem sikerül, és ennél néhány órával későbbre csúszik az indulás, láthatjuk a sötétben, amint a fejünk felett vagy 200 méterrel a mászók sora, mint valami gigantikus kígyó tekeredik felfelé az éjszakában beolvadva a fényesen ragyogó milliónyi csillag közé. Néhány másodpercnyi katarzis után azonban ráébredünk, hogy nekünk is oda kell felmenni, egészen a fejünk fölé, és ettől némi ijedelem költözik a fennkölt érzés helyébe. Hosszú töprengés helyett azonban jobb elindulni, így végül elkezdjük taposni a csikorgó havat az egyre meredekebbé váló hólejtőn, míg elérjük az út második nehéz részeként emlegetett Yellow Band nevű sziklaövet. Ez egy 15 méter magas 60-80 fokos meredek sziklás-havas lejtő, melyen a fix kötelek segítségével könnyen feljutunk. Az efeletti rész többnyire havas, sziklákkal kövekkel tarkított, 40-60 fok meredekségű emelkedő. Eztán egy egyenletes 35 fok körüli 100 méter magas hólejtő következik. Némi kilaposodás után még egy rövid meredek emelkedő jön, majd minél feljebb érünk, annál laposabbá válik a terep. Az utolsó 5-600 méteres távolságra már csak 100 méter szintemelkedés jut. A tető közelében az út bal oldalán egy néhány 10 méteres kis pukli emelkedik (lentről is jól látszik, mintha egy kis csúcs lenne a nagy csúcs tetején), de persze nem ez a hegytető. Meglepetésünkre nem balra, hanem jobbra fordul enyhén az ösvény, és alattomosan emelkedik az imént látott kis pukli szintje fölé. Végül már azt gondoljuk, észre sem fogjuk venni, hol van a csúcs. Félelmeink azonban alaptalannak bizonyulnak, mert egyszer csak a nyomok keskeny ösvényből nagy toporgássá változnak, és ha ez sem lenne elég, néhány imazászlót és selyemkendőt is meglátunk. Felértünk. (A bekezdés elején említett mászók nagy valószínűséggel ilyenkor az Everest látványával találják szembe magukat, de nekem már csak a kettőnk között gomolygó felhők jutottak. Én azonban annak is örültem, hogy egyelőre azok ott is maradtak, és nem borították be a Cho Oyu csúcsát is.) Ez a szakasz 10 óra alatt mászható meg.

Megnyugvásra még nincs ok, hiszen vár a fáradságos ereszkedés. Lefelé minduntalan emlékeztetjük magunkat, hogy a mászóbalesetek nagy része lefelé történik, és ennek kivédése érdekében folyamatosan kántálgatjuk magunkban a "légy óvatos, figyelj oda, légy óvatos...." szöveget. Ha ezt nem csak mondogatjuk hanem ezt is tesszük, akkor nagy valószínűséggel épségben leérünk, és tényleg kezdetét veheti az az eufória, amit a sikeres csúcsmászás miatt érzünk.

A terepen az említett két részen kívül is sok helyen, szinte minden meredekebb részen vannak fix kötelek berakva, ezért megkönnyítheti a dolgunkat, ha van nálunk jumár. A megadott terepviszonyok a mi túránk (2009 szeptember) alatt tapasztalt terepviszonyok. A megadott idők az én időim. Általában, főleg az alacsonyabb részeken a mászók nálam sokkal gyorsabban teljesítették az egyes szakaszokat.