Főoldal

2010 Szilvásvárad Maraton középtáv

Tippek

Feltöltve: 2009-05-23 16:44:06  |  Feltöltő: Zerge

Jó hír, hogy az időjárás-előrejelzések szerint idén sem lesz sárdagasztás, és a pálya talaja a korábbiakhoz képest talán simább lett kicsit, köszönhetően a rengeteg túrabakancsnak, melyek Magyarország talán legszebb turistaösvényeit koptatják fáradhatatlanul. A 39- a 70- és a 117 kilométeres táv közül négyfős csapatunk a középtávot járta be, hogy első kézből szolgálhassunk friss információkkal a pályáról.

 

 

A Bringahíradó maraton különítményével (Dóczi László – videó; Takács Tamás – fotó és szövegelés; Tokaji Nagy Csaba – a maratonista etalon; Vinczeffy Zsolt – Zerge, vagyis a GPS, pulzusmérő és egyéb kütyük professzora, aki még olimpikon is volt Athénban) elhatároztuk, hogy minden eddiginél átfogóbb beharangozó sorozatot indítunk el, mellyel a legnépszerűbb magyar MTB maratonok előtt jelentkezünk.

 

Amit kínálunk:

- előzetes, aktuális információk a pályákról többféle megközelítésben

- általános leírás

- pontos, saját készítésű térkép

- letölthető GPS térkép, helyszíni videókkal, fotókkal

- tanácsok a teljesítéssel kapcsolatban és a kerékpár felkészítését illetően

- egyéb háttérinformációk

 

Elsőként következzen a „Szilvás” középtáv általános leírása, s néhány jótanács, így a maraton szezon elején:

 

70 kilométer csodálatos tájakon:

 

Az idei évben az elmúl két évhez hasonlóan a közép és a hosszú táv egy pályán halad a 49. kilométerig. A legfőbb pontok: rajt után 9 kilométer felfelé aszfalton 380 méterszintemelkedéssel, itt válik el a kismaraton, innen még felfelé mászik a közép és hosszútáv a 15. kilométerig. Utána egy 10 kilométeres lejtőzés jön, benne egy kisebb emelkedővel, s elkezdünk felkapaszkodni az Ördögoldalra, ami arról híres, hogy hosszan lehet felfelé menni kistányéron, ügyesebbeknek lábletétel nélkül. (Tavalyhoz képest talán kevesebb – a kereket megakasztó – nagy kő nehezíti a feljutást a legmeredekebb részen).

 

Az Ördögoldal tetején kis szusszanás után folytatjuk mászásunkat Bánkútig, ahol a pálya legmagasabb pontja is vár minket és természetesen egy itatópont a sípálya tetején. Innen lefelé száguldás következik aszfaltos, kátyús terepen, vagy néhol tengelyig érő avarban. A 330 méter szintesés rendesen kihűti lábainkat, s Ómassa felett egy jobbos kanyar feledteti velünk a száguldás könnyebbségét.

 

Ez a tagolt, hosszabb mászás Jávorkúton keresztül a Bükk fennsíkra vezet fel, majd az aszfaltos szakasz (Nagymező) végén lesz az elválás. A középtávot jobbra, a hosszút egyenesen engedik tovább, s itt egy ellenőrző pont is lesz itatóval. A középtáv ezután terepen folytatja útját, ráadásul elég változatos viszonyok között. Az elválás után két kilométert lejtőzve teszünk meg, majd jön az utolsó nagyobb mászás, ami az 55. kilométerig tart. Nemsokára egy kimondottan élvezetes lejtmenet következik, amely középtáv ide vagy oda gyors és olykor veszélyes is. (Eléggé poros a pálya, ha a versenyt megelőző héten nem lesz nagyobb esőzés, rizikós lehet, ha nem látjuk a nagyobb köveket az előttünk haladó porától.) A lejtő a cél előtti utolsó kilométerig tart: 520 méterszintesés majd 11 kilométeren, emelkedés nélkül.

 

Az biztos, hogy a középtávot teljesítők sok-sok maradandó emléket vihetnek haza Szilvásról, hiszen a pálya kihívásai keményen próbára teszik az indulókat, ugyanakkor a táj szépsége minden pillanatban lenyűgöző. S még egy dolog: tartsuk tiszteletben azokat, akik a hosszút választják. A katonasíroktól például egy nyomtávon halad a 3 táv, de ekkor a hosszún résztvevők 45 kilométerrel tekertek már többet! Ez főleg azoknak a középtávosoknak fontos, akik 4:50-5:30 óra közötti időt fognak hajtani a 73 kilométeres távon!

 

Ami fontos a Szilváson:

 

A pályára érdemes olyan gumikat választani, melyek egyrészt elég ballonosak, másrészt szeretik a köveket. A 26x2.00 alatti méretet a sziklák miatt jobb elfelejteni. A kicsit agresszívabb terepminta itt nem jelent nagy hátrányt, mivel elég kevés az aszfaltos rész, s azok sem túl jó minőségűek.

Fontos a kulacstartó- kulacs kapcsolat (biztosan bent maradjon a kulacs a rázós részeken is), melyet érdemes kipróbálnunk terepen, hisz senki sem szeret szomjan tekerni.

A kistáskába érdemes betenni a belső mellé egy ezrest, ami jól jöhet a kiszámíthatatlan helyzetekben. Jávorkúton például van büfé.

Telefont felesleges vinnünk, hisz a pálya nyomvonalán nem sok helyen találunk térerőt. A versenytársaink is tudnak segíteni vagy szólni a rendezőnek.

A maraton-versenyek nem a rajtnál dőlnek el, nem ésszerű egy-egy lassúbb ember megelőzése miatt kockáztatni egy defektet vagy egy bukást, így várjuk ki a megfelelő pillanatot az előzésre.

 

 

Zerge jótanácsai maratonozóknak:

 

-        Bringádon mindent ellenőrizz lehetőleg még a verseny előtti szerdáig, ne a helyszínen derüljün ki, hogy nincs belsőd, elkopott a fékpofád, stb. Én általában egy belsőt és 2-3db foltot is viszek, hisz az erdő közepén nem vár pótkerék, s egy folt (van öntapadó is) nem súly.

-        Számolj úgy, hogy rajt előtt egy órával már meglegyen a rajtszámod

-        Olyan nincs, hogy nincs. Ha technikai problémád akad, valaki tuti segít, de ne add fel a versenyt, hisz azért jöttél, hogy teljesítsd!

-        Vigyél magaddal annyi frissítőt/szeletet amennyi szükséges a távodhoz, plusz tegyél mellé még kettőt.

-        Öltözködésnél vedd figyelembe, hogy 900 méteren 6 fokkal is hidegebb lehet, mint a rajtnál.

-        Ha ez lesz idén az első maratonod, kezdd óvatosan s a táv utolsó 1/3-ánál erősíthetsz, ha van rá erőd.

-        Versenytársainkkal érdemes jó hangot megütni, hisz lehet, hogy pont Ő fog segíteni egy szerszámmal vagy egy esésnél.

-        Természetesen az erdőben ne dobjunk el semmit, ha mégis zavar a plusz csokipapír, lyukas belső, azt itatópontoknál dobjuk ki.

rossz időre tipp:

  • Általában nem lehet tutira megmondani milyen idő lesz a verseny napján. Így én már otthon úgy pakolok össze, mintha 2 versenyre készülnék. Az egyik a jóidő a másik a rosszidő csomag. Ez segít lelkileg, ha esetleg mégis borongós vagy netán eső fogad a verseny napján, hisz az öltözködésben nem kell így improvizálni.
  • Ha kétséges nagyon az időjárás, akkor még beteszek egy cérnakesztűt és egy gumikesztyűt is, aminek viselése tájidegen, de ha 5 fok van Bánkúton, akkor nagy előnyöm van a többiekkel szemben.
  • Nagyon fontos a verseny utáni regeneráció. Ehhez fontos egyrészt a tisztálkodás, másrészt a kaja. Egy ekkora rendezvényen jó, ha van nálunk: nedves popsitörlő, wc papír, törülköző és szemcsepp (ha a mezőnybe megyünk a szemünk a portól eléggé kikészül). Ekkor már nem érhet nagy meglepetés. Öltözködésnél sajnos 5 foktól 35 fokig bármi elképzelhető május utolsó hétvégéjén a hegyek között, így készüljünk a civil ruházatunkal.
  • Az étkezésnél a kocsinkhoz visszatérve a legfontosabb a tiszta víz, s jól jön mellé anyu vagy a párunk finom sütije.
  • Ötletgazda és kivitelező: Zerge és a trackabee.

    Technikai háttér: POLAR RS800CX Multi és Garmin EDGE705


 
 
 
Copyright © 2007-2009 Megaweb multimedia  |  Jogi feltételek  |  Kapcsolat