Harangod 13
Harangod 13. Terepfutó és túra útvonal Nagykálló mellett.
Nagykálló mellett található a Harangod nevű terület, halastóval amely egyben csónakázótó is és egy mesés táborhellyel, ahol elsősorban nyaranta szoktak lenni gyerektáborok és kézműves- ill. néptáncos táborok. A környéken több jelzett túristaút is van. Sőt igényesen szerkesztett táblákkal még tanösvényeket is találhatunk. Futók számára azért is nagyon jó, mert változatos terepen, de az izületeket védve futhatunk. Ugyanis az utak jórészt homokbuckákon és azok között vezetnek. Ezek már nem mozgó buckák, hanem főleg akácosokkal, nyárfákkal és fenyvesekkel megkötött dombok. Száraz és esős időben egyaránt jól futhatóak az utak, mert a homok az esőt elnyeli és nem lesz sár utána. Sőt eső után még jobb is, mert a süppedős homok ekkor kissé megkeményszik. Az izületeknek kellemes a terep, viszont a lábizmoknak, különösen a vádlinak eléggé kemény megterhelést biztosít ez a süppedős, nem igazán stabil talaj. Aki aszfalthoz, vagy keményebb murvás utakhoz szokott, azoknak különösedn furcsa érzés lesz, hogy sokkal lassabban lehet itt haladni ugyanakkora pulzusszám mellett. Rajt és célterület a tábor közepén egy közkút mellől van...de akár a tábor melletti parkolótól is indulhatunk.
