Köves-mező <> Hegyes-tető
Nagymaros - Hegyes-tető
Rövid túra az ország legszebb kilátását nyújtó Hegyes-tető-re, a Julianus-toronyhoz.
kb. 3,5 kili, 380m szint.
Gyerekkoromban az alapozó edzések részeként futottam erre nap mint nap, de gyalogosan rövid és gyönyörű út. Bringával pedig, ha már amúgy is Köves-mezőn járunk, hamar fent lehetünk, kár lenne kihagyni.
Túraként Nagymarosról, a vonatmegállótól induljunk, felfelé a Fehérhegy utcában, az iskola mellett, a Kék jelzésen.
Elég meredeken megyünk rövid úton fel a csapásra, (hivatalos neve Köves-mező) ahonnan a parkoló mellől csodás kilátás nyílik a visegrádi várra.
innen tovább a K-n folytatjuk az utat, be egy kis fenyő erdős részbe, nyugis, egyenes szakaszon, kétszer keresztezzük az erdészeti utat, majd kiérünk egy kis tisztásra. Innen jön az igazán meredek, egyenesen fel a csúcsra. Ez a szakasz bringával nem járható, kerüljünk az erdészeti úton, azon fel lehet tekerni, kis kerülővel, no meg a másik irányból érkezünk akkor a kilátóhoz. A kilátóból (Julianus-torony) Magyarország legszebb panorámája nyílik. Az egész Duna-kanyar, körbe 360°-ban, és Szlovákia is a Duna hátsó/túlsó oldalán. Egészen páratlan és csodálatos.
Akit érdekel, útközben két geoláda is van, az gyik a csapás mellett, a Köves-mező nevű, a másik fent a kilátó mellett, a Hegyes-tető.
Amint ismét zöld lesz minden, csinálok pár szép képet, és lecserélem a télieket.