Cserkút - Bakonya - Hetvehely
A kerékpártúra Pécs nyugati városrészéből indul. A várost a 6-os főközlekedési út elkerülésével hagyjuk el, da a várostáblától kezdve a cserkúti leágazóig egyéb út híján néhány kilométert a főútvonal mentén kell tekernünk. A cserkúti elágazót elérve végleg megszabadulunk a forgalomtól. Húzós aszfaltúton jutunk Cserkútra. Tekintsük itt meg az árpádkori templomot. A templom közelében lévő névadó kútnál, a Cser-kútnál szomjunkat olthatjuk.
Kővágószőlős melletti római kori villa romjainak megkeresése a következő célpont. Ide az aszfaltútról egy sorompónál letérve, földúton juthatunk.
Útunkat tovább észak felé haladva folytatjuk a műútig, majd Kővágótöttös és Bakonya felé vesszük az irányt. Mindkét falu híres a templomáról.
Bakonyát követően szintén egy húzós emelkedőt lekűzdve, végül a Jakab-hegy déli oldalán szép erdei aszfaltos úton haladunk Hetvehelyig. Hetvehely előtt jó kis gurulás vár ránk, megérdemelten. Pihenőt a hetvehelyi XIII. szd-i templom kertjében tölthetjük.
Az út további szakaszakönnyú terep, gyorsan gyűlnek a kilométerek. Szentlőrinc, Zók Aranyosgadány felé csak kisebb dombokon át vezető aszfaltúton haladunk vissza Pécsig.