Skóciai Szent Margit emléktúra
A túra a pécsváradi vártól indul. Az út első szakaszán húzós emelkedőre kell számítani. Az útvonal először egy erdészeti aszfaltozott úton vezet, mely az egykori pécsváradi lőtér mellett is elhalad. a lőtér után jobbra le kell térnünk a Z+ turistajelzésre. Az emléktúra útvonala 2007-ben teljes hosszában kitáblázásra került, ezeket a jelzéseket kövessük. Az első megálló az "Antalkép" nevű helynél történhet. Itt egy fán Páduai Szent Antal képe látható. Tudni kell azt, hogy ez nem az eredeti kép, mivel az eredeti fém táblán lévő képet az idő vasfoga már felemésztette.
Az útvonal következő szakasza nagyjából szintvonalon haladó Dóri-út. A Szép Ilonka kilátót elérve másszunk fel, és vessünk egy pillantást a környező hegyvonulatokra, mert megéri. Északra előttünk a Réka völgy, attól északra pedig a "Langehöhe" nevű gerinc, melyen keleti irányba fog vezetni tovább az útunk.
Következő pihenő a réka-völgyből felmászva a gerincre a Vadászlaknál lehetséges, ahol szalonnasütő és padok várják a turistát. Ha kipihentük magunkat, akkor a gerincen haladjunk keleti irányba a Z jelzésen, hogy a Réka-várba jussunk. Itt született Skóciai Szent Margit. Az 2007-ben szentelt emlékkőnél tiszteletünket tehetjük.
1990-óta Minden évben, Dr. Novotny Iván kezdeményezésére a szent halálának évfordulójához (november 16.) legközelebb eső szombaton megrendezére kerül az emléktúra.
A várból keleti irányban továbbhaladva egy meredek úton juthatunk le a Mecseknádasd-Óbánya közötti műútra.
Mecseknádasdon Pécs, illetve Szekszárd felé haladó autóbuszokkal utazhatunk haza.
