Tongariro Crossing
Tongariro Crossing
egyike az új-zélandi Great Walkoknak.
Tényleg az is, kétszer is végigjártam, és bár az idővel nem igazán volt szerencsém, felejthetetlen élmény volt a táj egyedisége és változatossága miatt.
Persze lehet hogy csak a vulkanikus környezet tette ezt és Mordor tűzhányója. A Gyűrűk ura alkotói is merítettek innen ihletet.
a túrát hagyományosan nyugatról kezdik az emberek, és én is ezt javaslom, egyrészt a szembeforgalom elkerülése miatt, (évente több mint 10000 ember járja végig), másrészt pedig az út jellegét tekintve jobb ez az irány, könnyebben járható.
Első alkalommal a Mongatepopo kunyhóból indultunk mert ott töltöttük az estét, de már csak a földön maradt hely aludni, a nyüzsi miatt nem a legjobb választás. Második alkalommal is oda akartam felmenni, de megint ugyanannyian voltak ezért visszamentünk a kocsihoz és a parkoló melletti fedett beállóban húztuk meg magunkat, felkészülve a kora reggeli indulásra, hogy még elkerüljük a nagy tömeget, amit a buszjáratok beindulása jelent. Meg lehet tudni ezt a DOC visitor centerben, és célszerű egy órával előbb elindulni.
Szóval az út eleje elég lankás, keveset emelkedik. 2 óra gyaloglás után következik egy kaptató, fel a déli kráterbe. Innen fel lehet menni a Mt Ngauruhoe-ra, de mindkét akalommal felhő fedte és nem volt értelme felmenni rá. a kráteren való átkelés után az út a Vörös kráterhez vezet, ami jó időben nagyon komoly színeket mutat. itt mindét alkalommal megálltunk mert annyira szép és érdekes volt.
A vörös kráter után (már eddig is leesett az állunk) következnek az Emerald tavak, aminek a színét csak akkor hiszi el az ember ha a saját szemével látja.
a leesett állunkat a kezünkben cipelve átkelünk mégegy kráteren, ahol egykét nem olyan régi lávafolyást is lehet látni. Innen az út felvisz a Blue Lake-hez ahol az állunkat visszarakhatjuk a helyére ezen a gyönyörű helyen. fotósok : polárszűrőt vigyetek
a tó elhagyása után már csak le kell ereszkedni pár óra alatt a parkolóhoz, de ez az út sem semmi, ráláti a Rotoaira és a Taupo tavakra.
Transport: általában a Whakapapa látogató központból indulnak az emberek, busszal, a Mangatepopo melletti parkolóig. A busz reggel odavisz és este a túra végén lévő parkolóban vesz fel. nem is kerül sokba azt hiszem, de mi jó magyarok módjára mindig kerestük a másik megoldást. Sátrazni az egész park területén szabad, de 500 m-re el kell távolodni a túraúttól.
nem is tudom még mit írjak, ennyi elég mert aztán még túl sokat mondok...
a gps tracket a neten találtam, megnéztem, azt az utat mutatja amit én is bejártam.