A túrák megtekintéséhez és a letöltéshez nem szükséges a regisztráció, viszont ha hozzá szeretnél szólni vagy túrát feltölteni, akkor előtte regisztrálnod kell.
A regisztrációhoz csak a piros csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező. Ezek az e-mail címed, amire az aktiváló linket tartalmazó levelet küldjük, a felhasználóneved, amivel belépsz és ami megjelenik a profilodon, a túráidnál és a hozzászólásaidnál, valamint az általad választott jelszó, amit megerősítésként még egyszer be kell írnod.
A felhasználónév és a jelszó kizárólag ékezet néküli kis- vagy nagybetűket tartalmazhat és számokat, egyéb speciális karaktereket nem.
Az összes többi adatot később, a regisztráció után is kitöltheted, de nem kötelező, csak ha be szeretnél mutatkozni a többieknek a profilodon.
Profilképet az első bejelentkezésed után tudsz majd feltölteni.
A felhasználóneveden kívül bármely adat, pl. az e-mail címed és a jelszavad is bármikor megváltoztatható.
Tehát amire figyelned kell a regisztráció során, hogy olyan felhasználónevet adj meg, amit majd használni szeretnél és hogy pontosan add meg az e-mail címedet, mert az általad megadott címre küldjük a regisztráció véglegesítéséhez szükséges linket.
A regisztrációhoz el kell fogadnod a szolgáltatásra és az adatvédelemre vonatkozó jogi feltételeket, majd a "Regisztrálás" gombra kattintanod.
A regisztrációt követően a megadott e-mail címre érkezik egy aktiváló linket tartalmazó levél. A regisztráció véglegesítéséhez csak rá kell kattintanod a linkre, vagy ha ez valamilyen okból nem sikerül, akkor kimásolnod a böngészod felső sávjába, mintha egy webcím lenne és meglátogatnod.
Ezután már be tudsz lépni az oldalra és használhatod a regisztrációdat.
Ha véletlenül elfelejtetted volna a jelszavadat, e-mail címed megadásával emlékeztetőt kérhetsz. Ehhez csak azt kell tudnod, hogy milyen e-mail címmel regisztráltál. Ha olyan e-mail címet írnál be, ami nem szerepel az adatbázisunkban, arról visszajelzést kapsz, és próbálkozhatsz tovább.
A jelszóemlékeztető tartalmazza a felhasználónevet és a jelszót is, tehát bármelyiket felejtetted volna el, a levélből megtudod.
Az "Adataim" menüpontban megtekintheted és szerkesztheted az adatlapodat. Ha nem lépsz be a szerkesztésbe, pontosan azt látod, amit mások is, ha megtekintik a profilodat.
Az általad megadott adatokon kívül a profil mutatja, hogy mikor regisztráltál, mikor léptél be utoljára, hány feltöltött túrád van és hány hozzászólásod. Ezek olyan adatok, amit bárki megtekinthet, és te is látsz mások profilján. (A kor az adatoknál megadott születési év alapján számítódik.)
Az "Adataim szerkesztése" linkre kattintva szerkesztheted az adatlapodat. Itt tudod megváltoztatni a felhasználói adataidat (e-mail cím, jelszó) és itt tudsz megadni magadról további adatokat (teljes név, nem, születési év, lakhely), ha szeretnél. Képet is tölthetsz fel a profilodra és írhatsz bemutatkozást is. A bemutatkozást a doboz fejlécében lévő eszköztár segítségével formázhatod is (bekezdés, vastag, dőlt, aláhúzott, áthúzott, számozott felsorolás, felsorolás). Haladók HTML nézetre is válthatnak, pl. ha valamilyen beillesztokódot (képgaléria, blog, videó stb.) szeretnének beszúrni.
Bármelyik részt módosítod, a "Mentés" gombra kattintva el kell mentened ahhoz, hogy valóban módosuljon. (Pl. nem elég a képet feltöltened, el is kell mentened ahhoz, hogy felkerüljön a profilodra.)
Az adatlapon megjelenő profilkép maximális mérete 220*165 pixel. Az ennél nagyobb feltöltött képek automatikusan leméreteződnek. Mivel az átméretezés során romlik a kép minősége, javasoljuk, hogy ne tölts fel nagyobb képet, csak pontosan ekkorát vagy kisebbet. A kisebb képek mérete nem változik meg (tehát nem nagyítjuk fel).
Addig, amíg nem töltesz fel képet, vagy ha törlöd, amit feltöltöttél, a sablonkép jelenik meg.
Ha új képet szeretnél feltölteni a régi helyett, akkor azt egyszerűen rámentheted, nem kell előtte törölni a régit.
A képfeltöltéskor nem elég kiválasztani a megfelelő képet és feltölteni ("Feltöltés"), el is kell menteni az adatlappal együtt ("Mentés").
A jelszó megváltoztatásához be kell írnod a megváltoztatni kívánt jelenlegi jelszót és az új jelszót, amire módosítani szeretnéd. Ez utóbbit még egyszer be kell írni a megerősítéshez is. Ha mindhárom mezőt kitöltötted, kattints a "Mentés" gombra, és a jelszó módosul.
A feltöltött túrák regisztráció és belépés nélkül is megtekinthetőek.
A túrát a túra nevére kattintva lehet megtekinteni. Egy túrához sokféleképpen el lehet jutni, pl. a főoldal ajánlóiból, különböző szempontok alapján kapott listákból, kereséssel.
Az áttekintő nézetben találod a túra minden fontos adatát és ízelítőt a hozzá kapcsolódó tartalmakból.
A kapcsolódó leíráshoz, képekhez, információkhoz, hozzászólásokhoz és a nagyobb méretű térképhez innen is eljuthatsz, vagy az egyes fülekre kattintva válthatsz a tartalmak között.
A fülek közül csak az áttekintésnél szerepelnek a túra alapadatai és a technikai adatok.
Az alapadatoknál minden esetben szerepel a túra típusa és nehézsége (ezeket kötelező megadni), valamint a feltöltő neve és a feltöltés ideje. Ha a feltöltő meghatározta, akkor az ajánlott hónapok is, valamint a tematizálásban segítő címkék. Ha van, itt jelenik meg a túra rövid, pár soros leírása is.
A típus, hónap, címke, feltöltő linkjére kattintva a hasonló túrák listáját tekintheted meg.
A technikai adatok hiányoznak, ha a túra feltöltője semmilyen formában (rajzolt vagy gpx import) nem készítette el a túra útvonalát. Rajzolt útvonalnál a túra hosszát tudjuk számítani. Feltöltött gps tracknél a magassági adatok ismeretében magassági grafikont jelenítünk meg és alatta szövegesen is olvashatod a szintkülönbség, emelkedés, lejtés stb. legfontosabb adatait.
Belépett regisztrált felhasználóként értékelheted a túrát. A színes csík balról jobbra tart a pirostól (rossz) a sárgán át (közepes) a zöldig (jó). Kattints a csíkon 1-től 5-ig arra a fokozatra (kis téglalap), amennyire a túrát szeretnéd értékelni. Egy túrát csak egyszer értékelhetsz. A csík a te értékelésedet is beleszámítva változik. (Ha látszólag nem változik, az azt jelenti, hogy az összes szavazat arányában a te értékelésed pillanatnyilag nem változtatott annyit, hogy látható lenne, de attól biztos lehetsz benne, hogy számít.)
Szintén belépés és regisztráció szükséges a hozzászólás küldéséhez. Hozzászólást a túra áttekintő oldalán is küldhetsz a legutóbbi hozzászólások listájánál, vagy ha úgy jobban tetszik, az összes hozzászólást megjelenítő "Kommentek" fülön.
A túrához tartozó térképen piros vonal jelöli a túra útvonalát, zöld háromszög azt a települést, ahonnan a túra indul ("start"), piros négyzet, ahová érkezik ("stop"). Ha ezekből egyik sincs meghatározva, a térkép alapállapotban Budapestet és környékét mutatja.
A térképen ikonok jelölik továbbá a waypointokat és az információs pontokat.
A waypoint egy koordinátákkal rendelkező pont, amit a feltöltője érdekesnek talált és megjelölt. A waypointnak ezen kívül csak neve és rövid szöveges leírása van.
Az információs pont egy információkkal (kép, hosszabb leírás, elérhetőségek) kibővített waypoint. Legfontosabb típusai a szállás, étkezés, üzlet, közlekedés, elsősegély, turisztikai hivatal. (Többnyire már a típust jelölő ikon alapján felismerheted őket, viszont egyszerű waypointnak is lehet ilyen ikonja, ha ennek megfelelő helyet jelöl.)
Ha az ikon fölé viszed az egeret, megjelenik az adott pont elnevezése, ha pedig rákattintasz, akkor egy kis ablakban további információk.
Waypointnál ez a címen kívül mindössze a rövid leírást jelenti. Gpx importból származó waypointnál a rövid leírás alapesetben tartalmazza a waypoint készítésének időpontját.
Információs pontra kattintva a nevén kívül képet is találsz (ha van hozzá feltöltve) és egy linket a részletes ismertetőhöz. A képet nagyobb méretben is megtekintheted, ha rákattintasz. A részletes leírás linkjére kattintva a képmegjelenítőhöz hasonló ablakban tekintheted meg a tudnivalókat. (Az információs pontokhoz tartozó információt az "Információk" fülön is megtekintheted, ha úgy kényelmesebb. Az "Információk" fülön az információs pontokon kívül további, waypointhoz nem rendelt információkat is találhatsz.)
A térképen kis kék gömböcskék jelölik a földrajzi ponthoz rendelt képeket. Ha fölé viszed az egeret, megjelenik a kép elŐnézeti képe. Ha rákattintasz, a waypointnál és információs pontnál látotthoz hasonlóan, egy kis ablakban jelenik meg a valamivel nagyobb kép és alatta a neve. (A kép neve alapesetben, ha a feltöltŐ nem nevezte át, a feltöltött fájl neve.) A képet nagyobb méretben is megtekintheted, ha rákattintasz.
A megnyitott kis ablakokat a jobb felsŐ sarkában található x-szel tudod bezárni.
Ha a kis ablak kerete kilóg a térképbŐl vagy pl. a térkép gombjai eltakarják, akkor mozgasd el a térképet. (Kattints rá valahol, ahol meg tudod ragadni, és az egeret lenyomva tartva húzd el.) A térképpel együtt az ablak is el fog mozdulni.
A térkép navigációs gombjait is használhatod a térkép mozgatására (nyilak), közelítésére (+), távolítására (-). A térképet duplakattintással is tudod közelíteni.
A domborzati térképrŐl (Terrain) átválthatsz sima térképre (Map), mŰholdképre (Satellite) vagy a térkép településeit, utakat stb. mŰholdképen jelölŐ hibrid nézetre (Hybrid).
Hosszabb beszámolót a "Leírás" fülön olvashatsz a túráról, ha készített ilyet a feltöltoje.
A túrához feltöltött összes képet megtekintheted a "Képek" fülön. Itt már az elŐnézeti kép is viszonylag nagy, az áttekintés bélyegképeihez képest. Az egyes képekre kattintva nemcsak a kiválasztott képet nézheted meg nagyban, hanem elore-hátra is tudsz lépkedni a képeket megjeleníto albumban. (Ehhez a nagy kép fölé kell vinned az egeret. Ha a kép jobb szélén kattintasz, akkor elore lépsz tovább az albumban, ha a kép bal szélére, akkor visszafelé, miközben a megfelelo nyilak is megjelennek a kép jobb, illetve bal felso sarkában.) Alul láthatod, hogy hányadik képnél jársz.
A túrához nemcsak waypointhoz kapcsolt (lokalizált) információk tartozhatnak. Az összes felvitt információt megtalálod az "Információk" fülön. Az információs pontoknál említett típusokon kívül (szállás, étkezés, üzlet, közlekedés, elsősegély, turisztikai hivatal) további információk kapcsolhatók a túrához: időjárás, felszerelés, irodalom, egyéb. Ezeket a felsorolásban nem jelöli külön ikon, mindegyiknek a kék négyzetben i betű (információ) a jele.
Az "Áttekintés" nézetben a térkép alatt láthatod a legutóbbi hozzászólásokat, és ugyanitt küldhetsz is be hozzászólást, ha regisztrált felhasználóként be vagy lépve az oldalra. Az összes hozzászólást a "Kommentek" fülön találod.
A "Letöltés" fülön van lehetőséged a túrához kapcsolódó útvonal (track), waypointok és információs pontok gpx formátumban történő letöltésére. Te választhatod ki, hogy ezekből mit szeretnél letölteni.
Ugyanitt találod a nyomtatást is. A túra címén és rövid leírásán kívül megválaszthatod, hogy mi jelenjen meg a nyomtatásban. Ha az "Adatok" be van jelölve, akkor a túra alapadatai és a technikai adatok is megjelennek. A "Leírás" a túra részletes leírását jelenti. Az "Információk" az "Információk" fülön található információkat jelenti. A "Nyomtatás" gombra kattintva megjelenik a nyomtatási kép és ellenőrizheted, hogy minden kívánt tartalom szerepel-e benne.
Ahhoz, hogy túrát vihess fel, regisztrált felhasználónknak kell lenned. Ha még nem regisztráltál, tedd meg, ha már igen, lépj be az oldalra. (Ha nem vagy belépve és úgy kattintasz a "Túra felvitel" menüpontra, ezt fel is ajánlja a rendszer.)
A túra felvitele az "Adatok" fülön kezdődik. Egy új túrához kötelezően mindössze a túra nevét és típusát kell megadnod. (Ezek piros csillaggal vannak jelölve.)
Ez egyben azt is jelenti, hogy amikor az "Adatok" fülön a "Mentés" gombra kattintasz, gyakorlatilag létre is jön a túrád, és a továbbiakban tetszés szerint szerkesztheted.
(Addig, amíg első lépésként meg nem adod legalább a túra nevét és típusát, nem tudsz tovább lépni.)
Figyelem! A túra alapesetben nem publikus. Csak akkor lesz az, ha publikussá teszed!
Túra neve
A túra neve lehetőleg informatív, de rövid legyen (legfeljebb 40 karakter). Vedd figyelembe, hogy a listákban a túra neve és rövid leírása lesz az, ami alapján mások el tudják dönteni, hogy érdekli-e őket a túrád. Az egyszerű keresésnél is ezek alapján fogják megtalálni, ezért fontos, hogy jellemző címet és leírást adj neki.
Nehézség
A túra nehézségét nem kötelező meghatároznod, viszont akkor az alapértelmezett kettes nehézség fog szerepelni a túrádnál, ami könnyű túrát jelent. Az általános nehézség egy 1-től 5-ig terjedő (szubjektív) érték, amit a túra egészére határozhatsz meg. (A skála szerint 1: nagyon könnyű, 2: könnyű, 3: közepes, 4: nehéz, 5: nagyon nehéz.)
Ezen kívül bizonyos túratípusoknál (pl. sziklamászás, vadvízi evezés) az általánoson kívül lehetőséged van speciális nehézséget is meghatározni.
Túra típusa
Típust kötelező meghatároznod a túrádhoz. Ha a túra egyes szakaszai több típusba is besorolhatóak, többet is megjelölhetsz. (Így a keresésnél és a listákban mindegyik típusnál szerepelni fog a túrád.)
Bizonyos túratípusok mellett az adott "szakterület" speciális nehézségi skáláját is megtalálod. (Ahhoz, hogy objektív lehess a nehézség megítélésében, ismerned kell a terület hivatalos nehézségi besorolását.)
Ajánlott hónapok
Szintén nem kötelező, de bizonyos esetekben hasznos információt jelenthet az ajánlott hónapok meghatározása. (Pl. ha vannak olyan hónapok, amelyekben kifejezetten nem ajánlott a túra vagy olyan külföldi túrák esetében, ahol az éghajlati sajátosságok miatt jó erre figyelni.)
(A hónapok évszakonként külön sorban vannak, amit egy kattintással könnyen be tudsz jelölni, ha a "Tavasz", "Nyár", "Ősz", "Tél" linkekre kattintasz. Az összes hónapot bejelöli a "Mind be". Ennek ellenkezője a "Mind ki", ami az összes pipát kiveszi.)
Rövid leírás
Nem kötelező, de érdemes kitölteni, mivel általában a túra címében csak 1-2 legjellemzőbb tulajdonságát tudod kiemelni a túrádnak, ami nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy mások el tudják dönteni, érdekli-e őket.
(A rövid leírás a túra címével és típusával együtt a listák egyik legfontosabb eleme, valamint a keresésnél is fontos szerepe van.)
Tehát a rövid leírást használhatod egyszerűen figyelemfelkeltésre, vagy ha azt akarod, hogy a keresés minél több releváns esetben kiadja találatként a túrádat, akkor akár belefogalmazhatod a legfontosabb olyan kulcsszavakat is, ami pl. a címkék közé már nem fért el.
Ország
Alapesetben az adatoknál Magyarország van hozzárendelve a túrához. Ha külföldön van a túra, válaszd ki a megfelelő országot.
Ha több országot is érint a túra, válaszd a legjellemzőbbet.
Címkék
A címkéknek szintén a túra besorolásában és kereshetőségében van szerepük. Ezen kívül, ha valaki megnézi a túrádat, a címkéknél rögtön látni fogja, hogy van-e valami számára különösen érdekes.
A túrához összesen 10 címkét tudsz megadni. (Ha így elsőre azt gondolnád, hogy ez sok, figyelmeztetünk, ha belekeszdesz a címkézésbe, nagyon hamar el tud fogyni!)
Címkének olyan kulcsszavakat válassz, amik leginkább érdekelhetnek másokat a túrádban. (Figyelj a helyesírásra, elírásra, mert ha rosszul írsz be egy szót, hibás címkét hozol létre.)
Ha meggondolnád magad, a túra bármely adatához hasonlóan a címkéket is meg tudod változtatni.
Publicitás
A túra alapesetben nem publikus. Azaz mentéskor nem fog nyilvánosan, mások számára is láthatóan megjelenni az oldalon, hacsak az adatoknál a "Publikus" mellett "Igen"-re nem állítod a kiválasztást.
Ez azért van így, hogy először nyugodtan megszerkeszthess mindent, amit szeretnél, és csak akkor tedd nyilvánossá a túrádat, amikor úgy gondolod, hogy készen vagy és azt szeretnéd, hogy mások is láthassák. (Ilyen módon lehetőséged van arra is, hogy bizonyos túrákat úgy vigyél fel, hogy később sem teszed publikussá, és csak te fogod látni.)
Az elmentett túra további szerkesztése során tetszés szerint válthatsz az egyes fülek között (Adatok, Térkép, Leírás, Képek, Információk). Javasoljuk, hogy lehetőleg minél több információt és kapcsolódó tartalmat vigyél fel a túrádhoz.
A "Térkép" fülre kattintva egy áttekintő térképet látsz, amin minden felvitt térképes információ összesítve meg fog jelenni. (Közvetlenül itt nem lehet szerkeszteni, pl. waypointot áthelyezni, csak az egyes kapcsolódó menüpontokban.)
Amikor az új túra alapadatait elmented, következő lépésként az importáláshoz jutsz.
Ha van GPS készüléked és készítettél tracket a túráról, akkor GPX formátumban feltöltheted. (Csak a tracket vagy csak a waypointokat is be tudod olvastatni.)
A "Feltöltés" gombra kattintva először csak beolvasásra kerülnek a GPX fájlban található track szakaszai és a waypointok. Ezekből választhatod ki, hogy melyek azok, amelyeket valóban fel szeretnél tölteni.
(Általában a túra elejéről vagy végéről kell leszedni fölösleges részeket, ha más trackelésekkel együtt tárolta a GPS-ed és így mentetted el. Ha véletlenül egy közbenső szakaszt vennél ki a túra vonalából, feltöltéskor a "lyukat" egy egyenes vonal fogja kipótolni. Ez azért van, mert a térképre összevontan, egyetlen folytonos vonalként kerülnek rá a kiválasztott szakaszok.)
Miután kiválasztottad a kívánt szakaszokat és waypointokat, kattints a "Mentés" gombra.
Ha nincs GPS készüléked, kattints az "Útvonal rajzolás" gombra, vagy lépj tovább a "Kezdő/végpont" menüpontra.
A "Kezdő/végpont" menüpontban meghatározhatod, hogy milyen településről indul a túra, és hová érkezik. Ez azért jó, mert így a térképen egyértelműbben látni lehet, hogy honnan hová tart a túrád.
Válaszd ki a megfelelő országot, majd a "keres" gomb előtti mezőbe írd be a település nevét, és kattints a gombra.
Ha a térkép megtalálta a települést, akkor a név mezőt kitölti a nála szereplő adatokkal és a térképen elhelyez egy jelölőt. Zöld háromszög jelöli az indulást ("Start") és piros négyzet az érkezést ("stop").
Előfordulhat, hogy a térkép nem találja a települést. Ilyenkor ellenőrizd, hogy a megfelelő országot választottad-e ki és nem írtad-e el véletlenül a település nevét. Ha részedről minden rendben, akkor sajnos a település nem szerepel a Google Maps adatbázisában.
Sok esetben külföldi városok magyar nevét is ismeri a térkép (pl. Bécs, Párizs), de ha mégsem találná, próbálkozz az országban használatos névvel.
Ne felejtsd el elmenteni a kiválasztott településeket. Hiába választottad ki, csak akkor kerül mentésre, ha megnyomod a "Mentés" gombot.
Ha nincs feltölthető GPX fájlod a túra megtett útvonaláról, kézzel is megrajzolhatod.
Ilyenkor előnyös lehet, ha előtte meghatározod a Kezdő/végpontot, mert akkor a térkép már azt a területet fogja mutatni, ahol a kiválasztott települések vannak. (Alapesetben Budapestet és környékét mutatja és neked kell megkeresned, hogy hová rajzolod a túrát.)
A térképet a bal felső sarkában található navigációs gombokkal (nyilak) is mozgathatod, de az egérrel is megragadhatod. (Bal egérgombot lenyomva tartva mozgasd a kívánt irányba.)
Közelíteni és távolítani a skála két végén található + és - jelekkel tudod, vagy közvetlenül a csúszkát is a megfelelő léptékre húzhatod.
Ha a térkép egy pontjára kattintasz duplán, szintén közelítheted a térképet.
A rajzolt útvonalad annál pontosabb lesz, minél közelebbi nézetben rajzolod és minél több pontot teszel le.
Alapesetben domborzati térképet látsz, de ha az adott területen más nézetek előnyösebbek a rajzoláshoz, akkor érdemes váltanod. A térkép jobb felső sarkában a "Satellite" műholdképre vált, a "Map" jelenti a sima térképet, a "Hybrid" pedig olyan műholdkép, amin a településnevek, utak, utcanevek stb. is fel vannak tüntetve.
Ugyanarról a területről általában eltérő részletességűek az egyes térképfajták. (A különböző térképnézetekben változó, hogy mennyire tudsz ráközelíteni a térképre.) Ezért pl. ha rajzolás közben váltasz nézetet, problémák adódhatnak.
Az útvonal rajzolása pontok elhelyezésével történik. A rajzoláshoz szükséges gombokat a térkép feletti eszköztárban találod.
Ha a kéz jel van kiválasztva, akkor a térképet tudod mozgatni. (Amikor térképtípust szeretnél váltani, vagy közelíteni/távolítani a térképet, válts erre a módra.)
A + jel a rajzolás mód. Ha ez a gomb van lenyomva, a térképre kattintással tudsz pontokat elhelyezni. A vonal rajzolásában a pontok sorrendje számít, a következő pontot mindig az előzővel köti össze a piros csík.
Ha rossz helyre tennél egy pontot, a visszafelé mutató nyílra kattintva sorban le tudod szedni az utoljára elhelyezett pontokat. Ilyenkor továbbra is rajzolás módban maradsz és bármikor folytathatod az új pontok elhelyezését.
A piros x a teljes addig megrajzolt útvonalat törli. Ha megnyomod, először egy megerősítést kér a rendszer, hogy biztosan törölni akarod-e az egészet.
Ha elkészültél a rajzzal, a "Mentés" gombra kattintva tudod elmenteni.
Mentés után nincs lehetőség módosításra, kiegészítésre, csak újrarajzolásra.
Ha a GPX import során feltöltöttél waypointokat, azok rá is kerültek a térképre.
A "Waypointok" menüpontban látod felsorolva a már felvitt waypointokat. Ezeket szerkesztheted, törölheted vagy új waypointot vihetsz fel.
Új waypointot kézzel helyezhetsz el a térképen. Ahhoz, hogy minél pontosabb legyen az elhelyezés, először állítsd a megfelelő nézetre a térképet (Terrain, Satellite, Hybrid, Map). Válaszd azt, ahol legjobban látszik a megjelölni kívánt hely. A lehető legnagyobb közelítést használd.
Kattints egyet a térképre és megjelenik az új waypoint. Alapesetben egy sárga pont jelöli, ezt utólag meg tudod változtatni. A waypoint elnevezése is utólag, a szerkesztés során történik.
A waypoint szerkeszthető alapadatai a név, a típus és a leírás.
A GPX fájlból feltöltött waypointok az eredeti elnevezésükkel és típusukkal kerülnek fel a térképre. (A leírásban alapesetben a rögzítés időpontja szokott szerepelni.) A szerkesztés során bármelyik alapadat módosítható.
A kézzel felvitt új waypoint adatait a szerkesztés során lehet megadni.
A név max. 20 karakter lehet, próbálj meg belesűríteni egy mások számára is informatív elnevezést.
A waypoint típusa a standard angol megnevezésekből választható. A térképen a hozzá tartozó ikon fog megjelenni.
A rövid leírásban további tudnivalókra vagy érdekességre hívhatod fel a figyelmet a megjelölt ponttal kapcsolatban.
Amikor szerkesztés alatt van egy waypoint, a térképen megváltozik a jelölése (zöld pont). Ilyenkor az egérrel meg tudod ragadni és odébb helyezheted.
Ilyen módon az importált és a kézzel elhelyezett waypointokat is át lehet tenni egy másik pontba.
Áthelyezés után is el kell menteni a változást a "Mentés" gombra kattintva, nem mentődik magától.
A waypoint információ társításával információs ponttá bővíthető.
Ehhez a szerkesztésnél az adatok mellett jelöld meg az "Információ"-t. Ha már vittél fel az "Információk" fülön információt, akkor azokat egy listában látod és ezekből választhatod ki a társítani kívánt információt.
Ha még nincs hozzárendelhető információ, akkor az "Új információ hozzáadása" linkre kattintva először létre kell hoznod az információt. (Ha létrehoztad, a "Hozzárendelés waypointhoz" linkre kattintva visszajutsz a waypointokhoz. Itt újra válaszd ki a szerkeszteni kívánt waypointot. Most már megtalálod az információk listájában a felvitt információt.)
A kiválasztott információ társításához kattints a "Mentés" gombra.
Ha később vissza szeretnéd változtatni egyszerű waypointtá az információs pontot, azt megteheted, ha az adatok típusát "Információ"-ról "Waypoint"-ra állítod.
A túrához bővebb leírást is készíthetsz. Ennek külön címet is adhatsz, ami hosszabb lehet, mint a túra címe (max. 80 karakter).
A szöveget az eszköztár segítségével formázhatod (Bekezdés, Vastag, Dőlt, Aláhúzott, Áthúzott, Számozott felsorolás, Felsorolás).
Ha "Design" nézetről "HTML" nézetre váltasz, akkor közvetlenül HTML kódot is be tudsz írni. Ez többek közt azt jelenti, hogy pl. egy képmegosztón, videómegosztón stb. található galériád, videód beillesztőkódját is be tudod másolni, és az megjelenik a leírásban.
Ilyen módon csak rajtad múlik, mennyire teszed színessé és szemléletessé a leírásodat.
A túrához tetszőleges számban tölthetsz fel képeket, ezek a "Képek" fülön albumszerűen fognak megjelenni.
A feltöltött képekből a térképen is elhelyezheted a túra szempontjából legérdekesebbeket. (Ha geotagelt képeket töltesz fel, azok maguktól meg fognak jelenni a térképen.)
Egyszerre három képet tudsz feltölteni. Válaszd ki a feltölteni kívánt képeket és kattints a "Feltöltés" gombra.
Jpg és png formátumú képeket tudsz feltölteni, egyenként max. 2 MB fájlméretben.
Vedd figyelembe, hogy a képek legnagyobb megjelenített mérete 800*600 pixel lesz. Legjobb, ha ennek megfelelően leméretezed és úgy töltöd fel őket.
A feltöltött képek adatait (cím, leírás) belekattintással tudod szerkeszteni.
Ha nem nevezed át, címként a feltöltött fájl neve fog szerepelni. Ha ezt meg szeretnéd változtatni, kattints a címre és írd át.
Leírást a kép melletti szürke területre kattintva készíthetsz a képhez.
A változtatásokat nem kell külön elmenteni.
Feltöltött képet a jobb felső sarkában látható piros x-szel tudsz törölni.
Ha a térképre szeretnél ráhelyezni képeket, kattints az "Elhelyezés a térképen" menüpontra.
A geotagelt képek automatikusan rákerülnek a térképre. A listában ezek alatt egy földgömböt és egy bepipált jelölőnégyzetet látsz. Ha mégsem szeretnéd, hogy egy geotagelt kép rajta legyen a térképen, vedd ki a pipát.
A nem geotagelt képeket neked kell kézzel ráhelyezned a térképre. Ehhez először kattints a képre, majd az "Elhelyezés" mellett a földgömb ikonra.
A képek elhelyezése a waypointokhoz hasonlóan történik. Állítsd a térképet a legmegfelelőbb nézetre és kattints oda, ahová a képet szeretnéd helyezni.
A változásokat nem kell külön elmenteni.
Ha le szeretnél venni egy képet a térképről, válaszd ki és vedd ki a pipát. A szerkesztés nézetben a térképről nem fog eltűnni a jelölés, ilyenkor továbbra is mutatni fogja a kép korábbi helyét, ha kiválasztod.
Ha meg szeretnéd változtatni egy kép elhelyezését, válaszd ki és a térképen mozgasd el a zöld jelet.
A túrához kapcsolódó fontos információkat strukturált formában is fel tudod vinni. Bármilyen információt megjeleníthetsz ilyen formában, amit fontosnak tartasz és ami alkalmas rá.
A "Hozzáadás" linkre kattintva megjelenik az űrlap.
Nevezd el a felvinni kívánt információt, majd válaszd ki a típusát.
A legfontosabb típusok, amelyek általában lokalizálhatóak is (tehát érdemes waypointhoz kapcsoltan megjeleníteni a térképen is): szállás, étkezés, üzlet, közlekedés, elsősegély, turisztikai hivatal. További típusok az időjárás, felszerelés, irodalom, egyéb.
Elérhetőségként megadhatsz telefonszámot, faxszámot, webcímet, e-mail címet és postacímet (ország, város, irányítószám, utca, házszám) vagy elhelyezkedést.
A leírásban részletesen ismertetheted az információval kapcsolatos tudnivalókat, megoszthatod tapasztalataidat.
Képet is tölthetsz fel. (A kép jpg vagy png formátumú lehet, max. 2 MB. A legnagyobb megjelenített méret 800*600 pixel.)
Ha mindent kitöltöttél, amit fontosnak tartottál, a "Mentés" gombra kattintva tudod elmenteni.
A felvitt információkat a "szerkeszt" linkre kattintva tudod utólag módosítani. Ne felejtsd el, hogy ha képet töltesz fel, azt is el kell menteni a "Mentés" gombra kattintva.
Az információt a "töröl" linkre kattintva tudod törölni.
Ha azt szeretnéd, hogy a felvitt információ a térképen is megjelenjen, hozzárendelheted waypointhoz.
Az információ waypointhoz rendelése a fentebb leírtak szerint történik (ld. Waypointok - Információ).
Ha még nem létezik az a waypoint, amihez az információt kötni szeretnéd, akkor hozd létre (ld. Waypointok - Új waypoint).
A "kilépés a szerkesztésből" linkre kattintva megtekintés nézetbe kerülsz, és úgy láthatod a túrádat, ahogyan mások is látják azt.
A szerkesztéshez való visszatéréshez kattints a "szerkesztés" linkre.
Feltöltött túráidat a "Feltöltött túráim" menüpontra kattintva érheted el egy listából.
A listában eltérően vannak jelölve a publikus és nem publikus túrák (egy szemet ábrázoló ikon alatt zöld pipa / piros x). Ha rákattintasz az ikonra, nagyon egyszerűen tudsz váltani a két állapot között.
A listában azt is láthatod, ha esetleg az adminisztrátor letiltotta valamelyik túrádat (piros háromszögben felkiáltójel és "Letiltva!"). (Ilyen csak a legritkább esetekben fordulhat elő, ha valaki nem megfelelő tartalmat tölt fel, vagy nyilvánvaló reklámcéllal hoz létre túrát.)
Ez a nézet abban is segít, hogy lásd, milyen formában jelennek meg a túráid a különböző találati listákban (pl. adott típushoz, címkéhez tartozó túrák, keresés találatai).
A túra nevére kattintva megtekintheted a túrádat, a "szerkesztés" gombbal pedig szerkesztheted.
A "törlés" gombra kattintva törölheted a túrát.
Igyekeztünk minden fontos dolgot beleírni a súgóba, ami a segítségedre lehet a site-tal való ismerkedés során.
Ha valamit nem találsz a leírásban, írj nekünk a kontakt@trackabee.com e-mail címre!