a Magisztrálén futottak

Terepfutó verseny a Magisztrálén - a 33 km-es távon első Karlowits-Juhász Tamás beszámolója

Athosz barátommal már jóideje szemeztünk a szlovák terepfutás oldalán hirdetett terepfutó versennyel, mely a Poprádi-tótól rajtolva a Magisztrálén vezetett egészen a Sziléziai házig, majd az alsóbb vihar pusztította fenyvesekben aszfalt és erdészeti utak váltakozásával érkeztünk a célba.

Két különböző távon lehetett indulni. A rövidebb 33-km-es kör 1600 m összes szintemelkedéssel bírt, míg a hosszabb 60 km-es távon – mely egészen a Kőpataki-tóig vezetett – 2200 m összes szintemelkedést kellett leküzdeni. Hosszas tanakodás következtében a rövidebb távra neveztünk mindketten.

A rajthelyhez, – melyet a Poprádi-tó partján jelöltek ki a szervezők – egy hegyimentős terepjáró segítségével jutottunk fel – melyet a rendezősség biztosított – megspórolva 1 óra aszfalt úton menetelést. A rajtszámfelvételt követően sikerült lealkudnunk az előírt kötelező felszerelést (síp, izofólia, széldzseki, élelem, elsősegély csomag, fél liter folyadék) ételre, italra és ragtapaszra, majd a 60 kilométer rajtját követően próbáltuk rendezni sorainkat. Az övtáskám már a bemelegítésnél nyomni kezdte az oldalamat, így a fölösleget kihajigálva belőle fél liter folyadékot és egy energiaszeletet hagytam benne. A névsorolvasást követően (kb 60-an neveztek) elfoglaltuk a rajtpozíciónkat, és kissé sápadtan tekintettünk az előttünk kígyózó szerpentinre, mely a Poprádi-tótól (1503 m) vezetett az Oszterva gerincéig (1984 m).

Pontban 10 órakor nekilódult a mezőny és a Poprádi-tavat magunk alatt hagyva megkezdtük a közel 2,5 kilométer hosszú, 400 méteres szintemelkedéssel bíró hegyoldal leküzdését. Athosszal az 5-6. helyen haladva folyamatosan távolodtunk a mezőny hátsó részétől. Az emelkedő felénél – mivel elég jó erőben éreztem magamat – Athoszt kielőzve tempót váltottam, és a hágó tetejére már 3-ként sikerült felérnem. Innen enyhe emelkedő vezetett tovább a Magisztrálé hatalmas gránitsziklákkal kirakott ösvényén. Szinte folyamatosan lábujjhegyen kellett ugrálnom a mozgó kőlapok között, és folyamatosan az előttem lévő pár méterre koncentrálni, nehogy esés legyen a vége.  Az előttem futó két szlovák közben tartotta az alig 50 méteres távolságot mindaddig, míg utol nem ért egy szintén szlovák versenyző. Felvéve a ritmusát folyamatosan csökkent az élen haladók és a köztünk lévő távolság. A sziléziai ház előtt sikerült megfognunk az addig 2. helyezett futót, így újra a 3. helyre sikerült visszakapaszkodnom. A Sziléziai háznál (1670 m, 10 km) egy gyors frissítést követően ráfordultunk a Tátraszéplakhoz vezető ösvényre, és pár száz métert követően utolértük az élen haladó szlovákot is. A csúszós, helyenként vízfolyásos, köves ösvényen meglehetősen belassultunk, így Athosz is hamar beért bennünket. Némi tanakodást követően megállapítottuk, hogy elég gyenge a tempó, így kielőzve őket, iramot váltottunk, aminek pillanatok alatt meg lett az eredménye. Az eddig vezető szlovák leszakadt, csak a másik bírta felvenni velünk a lépést.  A légzéséből hamar megállapítottam, hogy már nem sok szufla van benne, így Tátraszéplakra (1020 m, 15 km) érve az aszfalt úton Athosszal összefogva ismét beleerősítettünk, és pár száz méter alatt sikerült leszakítanunk magunkról a szlovákot is.

Tátraszéplaktól – a Csorbatóhoz vezető műúttal párhuzamosan futó – erdészeti dózerúton haladtunk tovább. A tempónkat próbáltuk fokozni, hogy kikerüljünk a mögöttünk futó versenyzők látóköréből, és 15 perc elteltével már több, mint 500 méteres előnyre tettünk szert. Váltakozva a folyamatosan emelkedő aszfalton, és a mellette hullámzó dózerúton haladtunk fölfelé a Poprádi-tavi parkoló irányába. 23. kilométer környékén egy jobbkanyart véve fokozatosan eltávolodtunk az országúttól, és egy jelzés nélküli erdészeti úton újra kemény kapaszkodásba kezdtünk fölfelé. Athosz az egyik kanyarba utolért és panaszkodott, hogy nem érzi túl jól magát, és kissé görcsöl a lába. Két szem magnéziummal kisegítve kaptam az alkalmon, és próbáltam fokozni a tempómat felfelé. A Poprádi-tavi parkolónál már közel 200 méteres előnyre sikerült szert tennem, de az ezt követő két kilométeres, aszfalt emelkedőn már én is kezdtem megszomjazni. Folyamatosan hátra tekintgetve próbáltam tartani az előnyömet. A Csorba-tóhoz (1346 m, 28 km) érve a frissítőnél kulacsot cseréltem, és nekifeküdtem az utolsó emelkedőnek, mely a Poprádi-tóhoz vezetett vissza. Athosz már kikerült a látókörömből, így kicsit mérsékelve a tempómat, próbáltam helyrehozni a folyadékháztartásomat. Az első 100 méteren magamba döntöttem a kulcsom tartalmát, majd ezt követően újult erővel aprítottam tovább a métereket. Innen már nem veszíthetek – gondoltam magamban – és a turistákat kerülgetve apró lépésekkel lendületesen haladtam felfelé. A tó fölé érve még utoljára hátratekintettem, és az utolsó pár száz méter lejtőt már kiengedve tettem meg a célig, ahol a feleségem tárt karokkal várt engem. A tónál vastaps és füttyszó fogadott, a helyi népi zenekar pedig rázendített. A szervezők sietve próbálták kideríteni a hovatartozásomat, és szemmel láthatólag megdöbbentek, hogy egy magyar nyerte a hegyi versenyüket.

Az általam mért 32 kilométert 3.12 óra alatt sikerült teljesítenem, majd 4 perc elteltével megérkezett Athosz is a célba. A hangosbemondó közben sűrűn ismételgette, hogy bizony az 1. és 2. helyezett is magyar, ráadásul mindkettő miskolci. Még nagyobb volt a csodálkozás egy busznyi, épp a helyszínen tartózkodó miskolci csapat körében, akik szintén hatalmas tapssal járultak hozzá a fogadtatásunkhoz. Újabb hosszú percek teltek el, mire beérkezett a 3. helyezett, aki történetesen lengyel volt, így az első szlovák versenyző több, mint negyed órával a győztes időt követően ért célba.

Az eredményhirdetésen a zenekar nagyon kellemes meglepetéssel fogadott minket. A dobogóra lépésünk közepette nálam és Athosznál is felharsant az „Az a szép, az a szép” kezdetű magyar nóta.

A verseny a Tátra egyik legszebb részén, jól jelzett turistautakon és biztosított aszfalt úton haladt. A két helyen elhelyezett frissítőpont elegendő volt a folyadék és élem pótlására. A terep főként a magashegyi régióban rendkívül technikás, folyamatos odafigyelést követel. A cipő megválasztásánál a kemény talpú, stabil terepfutó cipőket érdemes előnybe részesíteni, mivel a folyamatos szökdelő, ugráló futómozgás közepette a talp elülső része folyamatos, erős pontszerű terhelésnek van kitéve, mely bőrégést, rosszabb esetben vízhólyagot okozhat. A speciális futómozgás következtében számítani kell a vádlik nagymértékű igénybevételére is.

Kapcsolódó tartalom:

terepfutó útvonalak a trackabee túraoldalon >>

Magisztrálé a wikipédián >>